Most a CLEAN 9 programunk 2. reggeléhez értünk.
Este nem volt időm megírni a történéseket, de jobb is így, mert most reggel fordult 24 órát az idő.
Kicsit félve kezdtünk neki. Hogy fogunk kibírni 1 teljes napot hagyományos szilárd táplálék nélkül, amikor eddigi életünk során egy étkezés kihagyása is kellemetlen volt?
Igaz, előtte én már egy hónappal visszafogtam az étkezéseim mennyiségét. Az eddigi alkalmankénti 2 szelet kenyeret, ami naponta legalább 6 szelet, leredukáltam napi 1-2-re. Olyan ebédekhez ami általában kenyérrel fogyasztandó, ahhoz sem ettem. A reggeli egy szeletet pedig sok kicsi katonára osztottam fel, hogy többnek lásson. 🙂
Úgy hozzá lehet ehhez szokni, hogy kevesebb mennyiséggel is be lehet érni, hogy az elmúlt hétvégi Hajdúszoboszlón megrendezett csoporttalálkozón, a 4 csillagos hotel svédaszatlos étkezésein sajnáltam, hogy nem bírtam mindent végigkóstolni. Egyszerűen nem fért. És ez jó hír volt számomra. Feltűnően kevesebbet tudtam csak megenni.
Na vissza a tisztítókúrához.
Minden le van írva egy füzetbe, mit mikor, mennyi folyadékkal, milyen kiegészítésekkel lehet fogyasztani.
Ez jó, mert így nem lehet téveszteni, kontrollálni lehet a napi tervet, amit megszab a program.
Reggeli:
Forever Garcini Plus tabletták, amik az éhségérzetet csökkentik,120ml Forever Aloe Vera Gél, és Forever Therm tabletta ami a anyagcserét javítja, a zsírbontást fokozza, és víz.
Ezt könnyedén viseltem, mert mi van, ha egy kajálást bogyókból rakok össze? Semmi.
Aztán nemsokára következett egy tízóraira beiktatott nagy rosttartalmú por, a Forever Fiber vízzel elkeverve.
Nekem ilyenkor már, ha a reggeleim csúszik, vagy netán kimarad, aktív gyomorkorgásom van. Ez elmaradt nagy meglepetésre.
Szinte alig telt el egy kis idő és máris dél?
Jöhet az ebéd! 🙂 Itt már azért meg-meg kordult a hasam, de tartottam magam a leírtakhoz és nem ettem semmi egyéb falatot.
Egyébként lehet rágcsálni a szinte null kalóriát tartalmazó ételekből, zöldségekből, ami szintén le van írva a füzetünkbe.
Ebédem:
A gél, tabletták, víz és végre egy kis szilárd táplálék! 🙂
Egy mérőkanál Forever Lite Ultra csokis változata 3 dl vízzel elkeverve.
(Nem térek ki, mi mit tartalmaz, mire is való igazán, mert az egy teljesen külön előadás lenne. Ha kíváncsi vagy szívesen elmondom privátban.)
Eddig ezt a shaket csak tejjel ittam, hogy tartalmasabb legyen, de itt az állati tejek tiltás alatt vannak.
Meg kell mondjam, hogy vízzel is teljesen rendben van. Számomra már felüdülés volt, hogy valamivel azért megtölthetem a gyomrom. 🙂
Most jött a leghosszabb idő a következő “étkezésig”.
Magamnak a délután 6 órát gondoltam ki.
Tudtam is tartani az időpontot. Igaz megint volt egy kis gyomorkorgás, de lefojtottam egy-egy jó féle natúr vízzel.
Már annyi VIZET megittam az egy nap folyamán, mint egyébként egy hét alatt. No nem azért mert nem iszok folyadékot, hanem én inkább teát fogyasztottam.
Most meg víz, víz, víz. Már béka nő a hasamba! 🙂
Vacsora:
Majdnem ugyan az, mint a reggeli, csak kimaradt egy tabletta.
Este még egy pohár víz és Natúr gél.
Eltelt 24 óra és nem ettem hagyományos szilárd ételt?
Magamon is csodálkozok!
Mikor ezeket a sorokat írom, már az újabb reggelin is túl vagyok.
Éjszaka semmi forgolódás, semmi korgás és még reggel sem.
Ez hogy van?
Érdekesség még számomra, hogy mivel a cukrok, édesítőszerek is tiltólistán vannak a kilenc nap alatt, így a hagyományos teám sem iszom és a napi rutinnak számító kávét sem fogyasztom. Édesen szeretem, keserűn meg nem fogom meginni!
Összefoglalva az első napot:
Éhségérzet nélkül, cukor, édesítő, és étel nélkül átvészeltük a napot. Nem is jó az előző szó. Nem volt vészes egyáltalán! 🙂
Számítottam még egy kis fejfájásra, ami lehetséges méregtelenítések során, de ez sem volt. Talán a sok víz megtette a hatását? 😉
Az első napunk előtti este megtettük azt, amit csak félve lehet, megmértük az a méreteinket. Derék, csípő, has, vádli, mellkas stb.
Minden harmadik nap javasolt az ellenőrzése. A végeredményt természetesen várom és közölni fogom.
A kis füzet, ami alapján végigvisszük a kilenc napot.
Holnap jövök a folytatással.
Egyéb bejegyzéseket rólunk a:
https://www.facebook.com/tomoskozikarolykarolyne
oldalon olvashat!
Szép napot kívánok mindenkinek!
Köszönöm Károly hogy megosztottad az első napodat velünk!
Én a 3.napnál tartok és én is rosszabbra számítottam!Nagyon elviselhető és kilehet bírni.
Én kevés folyadékot fogyasztottam eddig de most nagyon odafigyelek és érzem hogy jó a szervezetemnek!
Sok sikert a kúra elvégzéséhez!
Csak ajánlani tudom én is mindenkinek aki még nem mert belekezdeni!
Üdv. : Marika